
Gálig Alexandra
Project Manager
„A Károli Gáspár Református Egyetemen kereskedelem és marketing szakon, marketing asszisztensként végeztem. Már a gyakorlatomat is a Showanimációnál töltöttem, így nem is volt kérdés, hogy itt szeretnék dolgozni a későbbiekben is. A cégnél a feladataim közé tartozik a rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, az animáció előkészítése, a programok megszervezése, az animátorokkal való kapcsolattartás, az árajánlatok és kiajánlók elkészítése.
A Showanimációnál töltött időm alatt számos remek programon vettem már rész. Jó a csapat és fergeteges a hangulat minden rendezvényen. Kicsik és nagyon számára szoktam különböző programokat tartani. Szeretek kézműveskedni, táncolni, tornázni, sportolni és kreatív játékokat játszani a gyerekekkel. Mindig jó móka egy családi sorverseny vagy ügyességi vetélkedő, ahol kicsik és nagyok egyaránt felhőtlenül szórakozhatnak. Azért jó animátornak lenni, mert jó érzés azt látni, hogy mosollyal az arcukon, sok-sok emlékkel és történettel térnek haza a résztvevők minden programunkról.”

Maderspach Lívia
Művészeti vezető
„Gyakorlott, diplomás óvodapedagógus vagyok. Pedagóguspályámat 20 évvel ezelőtt kezdtem, 1998-ban. Imádom a táncot, éneklést, mozgást, sportot, a gyerekeket és a kézműveskedést. Kreatív, empatikus, barátságos és mosolygós vagyok. Jó kommunikációs készséggel,- és kézügyességgel rendelkezem. Szeretek emberekkel foglalkozni. Optimista, pozitív gondolkodású, precíz és megbízható, alkalmazkodó és kitartó vagyok. Munkámat minden esetben nagy odafigyeléssel és precizitással végzem.
Jelenleg tánctanárként dolgozom, színpadi show-táncot (Fashiondance és hip-hop) tanítok 4-18 éves gyerekeknek. Az animátori munka számomra egy szuper lehetőség arra, hogy mind a tánc,- az éneklés,- és a kézműveskedés, mind pedig a gyerekekkel való foglalkozás megvalósulhasson egy helyen, egy időben, remek társaságban, kiváló animátorokkal együtt dolgozva.
Sok éves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezem, célom minél több vidámságot, szeretetet, pozitív energiát adni a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

Szabó András
Supervisor
„Szabó András vagyok, modern társastánc pedagógus, zumba instruktor és animátorvezető. Öt szezon ideje alatt tanultam ki az animátorság minden rejtelmeit Olaszországban. 2018-as évtől a Showanimáció csapatát erősítem. A Showanimációnál az alábbi feladatok tartoznak hozzám: animátorok betanítása, vezetése, koordinálása, segítése. Tematikus műsorok összeállítása, koreografálása. 12 éves koromtól a versenytánc töltötte ki az életem. A Magyar táncművészeti iskola elvégzésével lettem modern tánc pedagógus, mely hivatást a mai napig gyakorlom. Versenytáncos karrierem 2010-ben fejeztem be a Botafogo tánc egyesületben, ahol a latin formációs táncágban magyar bajnoki címet, illetve európai és világbajnoki hetedik helyezést értem el. Táncos karrierem során dolgoztam az Intereoperett tánckarában, a Cotton club hotel revü showjában illetve a Kósshow tv műsorban. Görögországi táncos munkám során ismerkedtem meg az animációval, az emberek szórakoztatásával a színpadon kívül. Görögországban két nyarat töltöttem Moraitikán a Golden beach bár táncosaként.”

Szabó Ricsi
Csapatvezető
„A tanítás már gyermekkorom óta érdekel. A gyermekekkel való kapcsolat kialakítását, a velük való közös hang azonnali megtalálását tudnám kiemelni. Vezető típus vagyok, aki mindenkivel kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot tud ápolni. Jelenleg tanítóként dolgozom. A gyermekek központi helyet foglalnak az életemben. Fontosnak tartom munkámban a magasfokú empátia kialakítását, a kölcsönösség és az őszinteség nagyon fontos az értékrendemben. A gyermekek nevelésében irányelvem az empatikus, kitartó, hálás személyiség formálása. A zene énekesként is fontos tényező az életemben, amelyet a gyermekek felé is közvetítek. A zene hatalma, varázslatos világa, a játékos miliő megkönnyíti, elfeledteti a tanulás esetleges nehézségeit. Énekesként is tevékenykedem, 2014- ben, a magyarországi X-faktor 4. élő adásáig jutottam.” Ricsi a Showanimáció most debütáló Grease show-jában is részt vesz. Szóló énekeket és duetteket ad elő a show-ban. Az animáció során számos sportprogramot, vetélkedőket, ügyességi feladatokat, csapatversenyeket és különböző kreatív programokat vezet.

Lukács Csaba
Csapatvezető
„A Szegedi Tudományegyetemen végeztem történelem-latin szakon. Jelenleg egy alapítványi általános iskolában tanítok történelmet és angolt.
Az előző tanévtől kezdve osztályfőnök is vagyok. Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, bár az egyetem elvégzése után pár évet a magánszektorban dolgoztam, kipróbáltam magamat teljesen más munkakörökben. Voltam IT service desk munkatárs, és dolgoztam a fogturizmusban is, mint páciens koordinátor. Ezeken a helyeken leginkább a francia és angoltudásomat kellett használjam. Szabadidőmben szeretek sportolni. Leginkább a focit, a futást és a kerékpározást preferálom, de a sport mellett nagyon szeretek olvasni, és időközönként verseket is írni.
Rendkívül jó komminkációs készséggel rendelkezem, emellett optimista, pozitív gondolkodású, és kitartó vagyok. A showanimáció lehetőséget adott arra, hogy erősségeimet kibontakoztathassam, hiszen minden nap lehetőségem van valami újat adni a kíváncsi gyerkőcöknek. Imádom a pörgést, és azokat a pillanatokat, amikor mosolyt csalhatok a gyermekek arcára.„

Rigler László
Animátor
„Rigler László Zsolt vagyok, 23 éves, Cegléden lakom. 2018- ban végeztem el a középiskolát, sikeres élelmiszeripari analitikus technikusi szakmát. 2018. szeptembertől tovább tanulok gyógyszergyártó technikusnak. Szabadidőmben szeretek biciklizni, súlyt emelni, táncolni, futni és zenélni. Animátorként egy éve kezdtem el dolgozni Cegléden, mert szeretek gyerekekkel foglalkozni. Kreatív vagyok, barátságos, mosolygós, jókedvű és jó kommunikációs készséggel rendelkezem. Szeretek animátorként dolgozni, jó a csapat, és lehetőségem van egyénileg is érvényesülni. Személyiségemet és idegen nyelvi ismereteimet is tudom fejleszteni, és sokkal magabiztosabb is vagyok. Szeretek új emberekkel, új helyekkel megismerkedni. Az animátori munka szabadságot és kikapcsolódást ad számomra, mert azt csinálhatom, amit szeretek.”
Különböző ügyességi, gyorsasági és akadályversenyt szokott tartani gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az animáció során biciklitúrákat, gokart, röplabda és fociversenyeket vezet. A családok nagyon szeretnek vele biciklitúrára járni, mert minden érdekességet elmond és megmutat a kirándulás során. Remek idegenvezető.”

Kovács Benjámin
Animátor
„Kovács Benjámin vagyok, a Pannon Egyetem magyar-drámapedagógia tanári szakos hallgatója, egyébiránt zeneszerzőként is dolgozom. Színházzal, filmezéssel 10 éve foglalkozom, a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámatagozatán érettségiztem. Érettségit követően a Budapesti Operettszínházhoz szerződtem mint segédrendező, majd a Thália színházhoz. Zenei tanulmányaimat korábban az Etűd Konzervatórium jazz tanszakán, és a Pécsi Tudományegyetem Zenei Intézetének alkalmazott zeneszerzés szakán műveltem. 2013-ban a Theater and der Wien karmester kurzusán tanultam, 2014-től a kaposvári Csiky Gergely Színház segédrendezője, korrepetitora és zenekari művésze lettem, 2015-2016-ban pedig a Pécsi Nemzeti Színház zeneszerzője. Korábban a Miskolci Nemzeti Színházban is dolgoztam. Egyetemi tanársegédként érdekeltségem és lételemem a folyamatos tanítás, tanulás, a diákok, az iskola. Imádom a filmeket is: évekig szinkronizáltam, több hangszeren játszom, de elsősorban zongorista vagyok.
Bűn-lajstromom tekintetében én vagyok a legidősebb a szakomon, így apás szigorral szeretek gondoskodni.”

Horváth Adrienn
Animátor
„Adrienn jelenleg az Eötvös József Főiskolán német nemzetiségi óvodapedagógusnak tanul. Nagyon jól bánik a gyerekekkel és a kommunikációs képessége is kifogástalan, főleg németül. Különböző táncos, tornás, sportos és kreatív feladatokat tart a gyerekeknek. A gyerekek nagyon szeretnek Adrival kézműveskedni, játszani és sportolni. Mivel Adrienn óvodapedagógusnak tanul, így számos olyan programok levezetésében tud részt venni, ami játékosan tanítja a gyerkőcöket. Az animáció során számos családi és gyerek vetélkedőt állított már össze, melyek nagy sikert arattak. Mindig jókedvű és mosolygós. A gyerekek nagyon hamar megszeretik Adrit, így egy-egy program végén nehezen vesznek búcsút tőle.
Adri a társasozásban és az óriás buborékfújásban mindig verhetetlen. Fontos számára a családias, szoros baráti kapcsolatokat ápoló közösség kialakítása, ahol mindnyájan örömmel és szeretettel fogadják a hozzánk jövő gyermekeket és szüleiket. Adri hiszi azt, hogy minden gyermek egyéni törődést igényel. Célja, hogy a rá bízott gyermekek sokoldalú, érdeklődő, vidám és kiegyensúlyozott gyermekekké váljanak.”

Piti Vivien
Animátor
Vivien kicsi kora óta táncot tanul. A győri Tánc-és Képzőművészeti iskola kortárs Modern Táncos szakán végzett. Jelenleg a Salzburgi Experimental tánc akadémia tanulója.
Kiemelkedő az improvizációs készsége és gyorsan tanul! Oszlopos tagja a most debütált GreaseShownknak is! A Show-ban szóló tánckoreográfiát mutat be, melyet Vivien saját maga állított össze. A Show-ban ezen kívül még csoportos táncokban, valamint duettben is szerepel.
Nagyon kreatív és tehetséges a táncokat és tornákat illetően. Mindig szívesen tart tornákat, aerobicot és vízi zumbát is. A résztvevő családok imádják a Vivi által tartott pörgős, zenés programokat. Vivien jól bánik a gyerekekkel és a gyerekek is nagyon szeretik a programokat, melyeket ő vezet. A gyerekek egy-egy program végén mindig nehéz szívvel búcsúznak el tőle.
Szeret velük kézműveskedni, táncolni és vetélkedőkön részt venni és még sportolni is.

Császár Viktória
Animátor
Viktória több mint 10 éves tanári tapasztalattal rendelkezik. Szeret gyerekekkel foglalkozni, táncolni, énekelni és kézműveskedni. Különböző táncos, tornás, ügyességi, sportos és kreatív programokat tart kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Fontosnak tartja, hogy a gyermekeket sokoldalúan fejlessze. Célja, hogy a különböző képességfejlesztéssel elősegítse a gyermekek nyugodt, élményekben gazdag, harmonikus fejlődését. Szereti látni a gyermekek vidámságát, szeretetüket, ragaszkodásukat és az őszinte kedvességüket. Viktória társaságában remekül érzik magukat a gyermekek, hiszen nem csak a kedvességével, odafigyelésével, de az ügyességével is el tudja kápráztatni a gyermekeket. Viki szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak, szeretik munkájukat, mint ő, és szakmai hozzáértésük biztosítéka a színvonalas nevelőmunkának, ezért is imádja a Showanimáció csapatát! Viki szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Szakmai hozzáértése biztosítéka a színvonalas nevelőmunkájának. Remekül megy vele a közös munka.

Páll Henrietta
Animátor
Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing mesterszakán vagyok hallgató, alapszakos tanulmányomat Sportszervezőként végeztem. A Showanimációnál, mint online marketing munkatárs dolgozom. A cégnél a feladataim közé tartozik az online marketing területéhez tartozó összes feladat, prezentációk, blogok készítése, ezen felül értékesítési feladatokat is ellátok. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, valamint szabadidőmben sportolni, hobbiként futok és TRX-ezem. Korábbi évekről vannak már Animátoros tapasztalataim, és hétvégente dolgozom egy élményparkban is, mint vezető animátor, így megfelelően tudok bánni a kicsikkel. Szeretek velük együtt nevetni és játszani. Magamat nyitott személyiségnek tartom, aki nagyon barátságos, közvetlen és mosolygós. Remekül dolgozom csapatban és önállóan is megállom a helyem.

Simon Petra
Animátor
Petra gimnázium után egyből kipróbálta magát babysitterként és kórházban is dolgozott gyógy-és sportmasszőrként.
Jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán hallgató. Petra elmondása alapján a jövőben védőnőként szeretne elhelyezkedni.
Imádja a gyerekeket, nagyon emberközpontú és empatikus emberként jól szót ért velük. Kedvenc animátor programjai közé sorolható a kézműveskedés, arcfestés, tollaslabdázás, ping-pongozás, justdance, karaoke.
Petra szívesen végez részfeladatokat, de önálló feladatok megoldására is szuperül alkalmas. Könnyen megtalálja a közös hangot az emberekkel, nyitott, barátságos, fantáziadús személyiség.
Öröm vele minden egyes munka!

Tótváradi Enikő
Animátor
„Sziasztok! Tótváradi Enikő vagyok, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán vagyok hallgató. Nagyon szeretem a gyerekeket, korábban már dolgoztam nyári gyerektáborokban illetve animátor munkát is végeztem. Magamat nyitott, szorgalmas, empatikus, precíz személynek írnám le, aki jól tud alkalmazkodni és jó kommunikációs képességgel rendelkezik. A későbbiekben szeretnék majd au-pairként is dolgozni.”

Kútsági Bálint
Animátor
„Sziasztok! Kútsági Bálint vagyok, az ELTE pedagógiai karán végeztem angol-testnevelő tanári szakon. Jelenleg egy gimnáziumban dolgozom. Korábban dolgoztam már gyerektáborokban is. Magamat határozott, precíz és segítőkész embernek tartom. Ha a gyerekeknek bármi problémájuk akad, hozzám fordulhatnak bizalommal. Az animátor munkát már nagyon várom, és remélem a nyáron is tudom kamatoztatni pedagógiai készségeimet.”

Csordás Ágota
Animátor
„Sziasztok! A nevem Csordás Ágota. Angol tanárként végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Munkámból kifolyólag gyerekekkel foglalkozom és szeretem is őket. Idén csatlakoztam a Showanimáció csapatához, akikkel már várom a közös munkát.
Magamat egy határozott, precíz, jó problémamegoldó képességgel rendelkező vezető személynek tartom.”

Ardai Botond
Animátor
„2019-ben csatlakoztam a Showanimáció csapatához. Ez alatt a kis idő alatt nagyon megszerettem az animátorkodást. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, kommunikatív, jó kedvű, társasági embernek tartom magam. Az embereknek először mindig a vicc és a humor jut eszébe rólam, mindig kapható vagyok egy kis bolondozásra. Fontos számomra a minőségi idő, így munka közben is arra törekszem, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Megbízható, felelősségteljes vagyok és munkámat a legnagyobb odafigyeléssel próbálom végezni.”

Pesti Anita
Animátor
„Pesti Anita vagyok. Budapesten élek szüleimmel és ikerhúgaimmal. Szabadidőmben szívesen festek, rajzolok, sportolok és a húgaimmal játszom. Fő erényem a mosolygás.
Gyorsan megtalálom a gyerekekkel a közös hangot, így mindig élmény számomra velük együtt játszani és nevetni.
Idén kezdtem el az animátor munkát, de mivel barátságos, precíz, könnyen asszimilálódó és alkalmazkodó típus vagyok, így egyből megszerettem.”

Danijel Ramadanovik
Animátor
„Kettős állampolgár vagyok, szerb és magyar. Jelenleg Magyarországon élek, és már több éve dolgozom általános iskolában testnevelő tanárként. Idén először fogok animátor munkát végezni, amit nagyon izgalmasnak találok! Jó csapatjátékosnak és egy jókedvű, humoros embernek tartom magam, aki mindig igyekszik a jó hangulatot megteremteni és fenntartani. Lehet rám számítani, segítőkész vagyok, értek a gyerekekhez, a sportos vetélkedőkben otthonosan mozgok. Munkámat pontosan és precízen végzem, odateszem magam minden feladatom során.”

Sánta Bianka
Online munkatárs / Blogger
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem magyar alapszakon, jelenleg is itt tanulok, csak már mesterszakos hallgatóként.
Önmagamat vidám és szorgalmas embernek tartom, aki mindig igyekszik kihozni magából a legtöbbet.
Jelenleg online marketing munkatársként dolgozom, ahol olyan feladatokat látok el, mint a közösségi média kezelése, vagy blogbejegyzések írása.

Benedek Viktor
Online marketing munkatárs
A Budapesti Gazdasági Egyetem berkein belül vagyok jelenleg Gazdálkodás és menedzsment alapszakon és Gazdasági informatika szakképzésen. Én az örökmozgó típus vagyok megáldva hatalmas képzelőerővel. Rengeteg multinacionális cégnél szerzett tapasztalatomat próbálom átültetni a GOLD Online Marketing munkásságába. Célom, hogy mi legyünk a legnevesebb Marketing cég a piacon és ehhez minden munkatársam kiváló szakértelmével hozzá is fog járulni.
