Kutatók éjszakája

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg szeptember utolsó péntekén a Kutatók éjszakája című eseményt. Célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. A Kutatók éjszakája továbbra is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye.

Ezen az éjszakán a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek nyitják ki kapuikat, hogy közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait. Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre, ezt jelenti tehát a Kutatók éjszakája, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel. A lényeg, hogy érdeklődj akár a természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudományok, vagy akár a művészetek iránt biztos, hogy találsz számodra érdekes és vonzó programot.

Témához kapcsolódóan kiemelném a vízen járó labda jelentőségét. A vízen járó labda sportág, és egyben kedvelt hobbi, időtöltés is lehet. Érdemes vele többször mozogni, hiszen ha mindezt megfelelően tesszük, akkor nem csak megmozgat, de erősít is. Ezáltal az alakunkat is formálhatja és a lelkünket is feltöltheti energiával.

Vajon minek köszönhető ez? Légy kíváncsi, légy bátor, gyere el és próbáld ki. A tökéletes, felhőtlen élmény garantált. Igazán megéri, hogy szánjunk rá időt. Önbizalom növelésre is alkalmas, hiszen jótékonyhatása van az újdonság erejének.

Itt megtalálhatóak az információk a labdával kapcsolatban. http://www.triton-show.hu/product/vizen-jaro-labda/ Leveszi a vállunkról a terhet és ez által könnyednek és súlytalannak érezhetjük magunkat. Játszhatunk, nevethetünk, élményeket szerezhetünk akár egy családi programhétvége keretein belül, ha úgy döntünk, hogy a vízen járó labdával játszunk!