Felfújható akadálypálya

Csemeték, gyermekek, lurkók

Életünk értelmei, életünk legfontosabb, legszebb, legértékesebb pillanatai, amit általuk élhetünk át. Minden közös momentum nagyon sokat számít az életük alakulásában.

Különösen fontos, a törődés, és az odafigyelés. Készségfejlesztésre már kisgyermekkortól érdemes odafigyelni. Fontos, hogy a gyermekünk felkészülten vágjon neki az iskolának, ahol az ovódával ellentétben már elvárásokat támasztanak feléjük. Amiknek könnyen játékosan megfelelhet gyerkőcünk, ha odafigyelünk rá. Biztosítsunk neki stabil, de puha felületet, hogy még az önfeledt szórakozás hevében is biztonságérzetet nyújtson nekik. A biztonság az első.

A felfújható játékok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nagyok és látványosak, ezáltal színessé teszik a kicsik számára kitalált rendezvényéket. Vagy akár csak egy közös délutánt. Nem kell különleges nap ahhoz, hogy csemeténkkel törődjünk. Játszunk velük, és a játékkal fejlesszük készségeit, tanítsuk őket játszva. A gyerekek őszinte öröme talán a legnagyobb ajándék egy élet során. A gyerekek ügyességét és egyensúlyérzékét fejlesztik a felfújható játékokon történő mozgással.

http://www.triton-show.hu/product/superman-akadalypalya/ – Ezen az oldalon megtalálható az akadálypálya. Igazán egyedi ajándék és remek közös program része is lehet. Boldog az a felnőtt, akinek gyermeke is boldog, hiszen ha családi kirándulások jó hangulata jut először eszébe vagy az, hogy anya és apa játszva tanította, úgy, hogy észre sem vette, akkor gyermekeink részképességét fejleszthetjük észrevétlenül.